A Műegyetemi Szimfonikus Zenekar hangversenye

Műsor:

Vezényel: Erdélyi Dániel
Koncertmester: Böröcz Anna
Közreműködik a Bella Balett társulat és a Műegyetemi Kórus
Koreográfus: Szabó Eszter Izabella
Karnagy: Vida Györgyi

A koncertet követően kérjük, írja meg tapasztalatait a https://zenekar.bme.hu/visszajelzes címen keresztül. Az Ön véleménye fontos számunkra, hogy a jövőben még jobb előadásokat rendezhessünk.

Giacomo Puccini: Preludio sinfonico (S.32)

Éppen száz éve hunyt el Giacomo Puccini, a 20. század egyik legnépszerűbb olasz operaszerzője (1858. 12. 22. Lucca – 1924. 11. 29. Brüsszel). Zenész családban nevelkedett; zenei tanulmányait a luccai, majd a milánói konzervatóriumban végezte. 18 évesen, Verdi Aidáját meghallgatva döntötte el, hogy operákat fog írni. Milánóban tanára és támogatója volt Amilcare Ponchielli, konzervatóriumi évei alatt kötött barátságot Mascagnival és Leoncavallóval. Konzervatóriumi vizsgájára készítette el a Preludio sinfonicót, amelyet 1882. július 15-én adtak elő először.

A rövid zenekari fantázia egyetlen tételben bontakozik ki (Andante mosso). Az első téma méltóságteljes, szenvedélyes csúcspontra emelkedik, majd egy bensőséges, 6/4-es, áramló keringő váltja fel. Az utolsó szakasz dúsan megírt, hömpölygő folyamán keresztül a zene derűs, égi álomvilágba sodródik, mintha megállna az idő.

Wagner Lohengrin-előjátékának hatása fedezhető fel a hangszerelés fényes színeiben és kromatikus harmóniájában, ez keveredik Pietro Mascagni és Amilcare Ponchielli napfényes olasz hangulatával.

Az említett hatásokon túl hallhatjuk Puccini sajátos hangját is megszületni. Már megtaláljuk benne a Manon Lescaut előképeit és a Bohémélet keserédes dallamait. A darab dallamanyagát újra felhasználta Puccini korai operájában, az Edgarban. A Preludio sinfonico tehát ténylegesen egy operára váró drámai közjáték.

Puccini műveit és magánéletét egyaránt érzelmekkel teli, drámai események tarkították. Amint önmagáról vallotta: „Szenvedélyesen vadászom librettókra, nőkre és vadkacsákra.”

Kodály Zoltán: Háry János-szvit

Kodály rendkívül sokoldalú munkásságáról ismert: mint zenepedagógus, mint népdalgyűjtő, tudós, vagy zeneszerző. A nagyközönség leginkább kórusműveivel, oratorikus műveivel (pl. a Psalmus Hungaricusszal) és a Háry János-daljátékkal találkozik leggyakrabban. Az 1920-as évek nemzeti nosztalgiája kapcsán újra népszerűvé vált a népies műdalokat alkalmazó népszínmű műfaja. Kodály első dalműve megalkotásakor a nosztalgikus korszellemből indult ki, de ezt ellensúlyozandóan még korábbra, a reformkorba nyúlt vissza: Garay János Az obsitos című elbeszélő költeményét vette alapul. Garay egy ősrégi irodalmi típust, a hetvenkedő, kiszolgált katonát helyezi magyar környezetbe. A humor forrása a költeményben nem csupán a főhős hencegő nagyotmondás-sorozata, hanem a környezetrajz, a nagyszerűen jellemzett hiszékeny hallgatóság is. Nem is a füllentésen van a hangsúly, hanem a nép fiainak vágyain, elvágyódásán, kifogyhatatlan mesélőkedvének a valóságnál igazabb megszólaltatásán.

A történet röviden:

A nagyabonyi kocsmában az öreg Háry János, ivócimborái és a diák szórakoztatására, felidézi hajdani nagy kalandjait. Miután a burkus határon megsegítette Mária Lujzát, a császári leányzó magával vitte a Burgba. Háry itt betörte a vad arabs mént, jutalmul az uralkodóval reggelizhetett. A majlandi csatamezőn magyaros virtussal leckéztette meg a híres Napóleont. Ezek után Ferenc császár neki ajánlotta fel Mária Lujza kezét, Háry azonban kitartott hűséges szívszerelme, Örzse mellett. Az udvar díszlövéssel és kórussal búcsúztatta a karakán vitézt, aki hazatért Nagyabonyba, hogy életét azóta is boldog meséléssel töltse.

A Háry János eredetileg öt kalandból álló daljátékát a Magyar Állami Operaház mutatta be 1926-ban. A darab jelentősége elsősorban abban állt, hogy általa a magyar népdal bekerült a magyar színházakba. Külföldi színházakban nem tudott repertoár darab lenni, de Kodály 1927-ben az daljáték legjellegzetesebb dallamaiból összeállított egy hattételes zenekari szvitet. Ennek az ősbemutatójára 1927. március 24-én került sor Barcelonában. A szvitet ma is szívesen játsszák a világ nagy hangversenytermeiben. A zenekari szvit a daljáték hat epizódját jelenít meg:

A Háry János minden dallama népi eredetű, kivéve a verbunkos stílusú intermezzót. Ennek zenei anyagát Gáti 1802-ben megjelent zongoraiskolájának egyik darabja szolgáltatta. Az Intermezzo és a Dal tételében megszólal a cimbalom, amit tipikusan magyar hangszerként tartanak számon. Ez a cimbalom azonban a külföldi előadások során okozott nehézséget, ezért Kodály engedélyezte, hogy csembaló/zongora helyettesítse a hangszert. Fontos még megjegyezni, hogy a nemzetiségek dallamai, illetve a Háryban felhasznált népdalok mind a galíciai régióból származnak, abból a régióból, ahol a mesebeli Háry elméletben szolgált. Ezzel is autentikusabbá válik a kompozíció népzenei anyaga.

Pjotr Iljics Csajkovszkij: Diótörő-szvit (Op. 71a)

Pjotr Iljics Csajkovszkij orosz zeneszerző (1840–1893) az orosz zenei romantika legsokoldalúbb alkotói egyénisége, művészetében egyesíti a nyugati romantika vívmányait az orosz nemzeti hagyományokkal. Művei kezdetben kedvezőtlen fogadtatásra találtak – eme kudarc, a túlfeszített munka, labilis lelki alkata és egy elhibázott házasság 1877-ben idegösszeomlásba sodorták. Lenyűgöző zenei stílusa tette lehetővé, hogy pártfogóra talált egy gazdag özvegyasszony, Nagyezsda Filaretovna von Meck személyében, aki bőkezű támogatásával kisegítette anyagilag is válságos helyzetéből, és megteremtette számára a gondtalan alkotói munka lehetőségét. Visszatérő depressziós rohamai számára Firenze városa megkönnyebbülést jelentett. 1878-ban költözött oda, egy Meck asszony által számára bérelt lakásba. Itt szokatlanul jól érezte magát, a várost 1879-ben hagyta el. Ettől kezdve állandóan utazgatott, mint műveinek dirigense beutazta Európát, megismerkedett Brahmsszal, Grieggel, Mahlerrel. 1880-tól kezdve neve világhírűvé vált. 1893-ban, élete utolsó évében sikere, népszerűsége és az iránta tanúsított tisztelet meghaladta a zeneszerzőknél szokásos mértéket. Alkotó erejének a csúcsán volt, 53 évesen is bővelkedett művészi tervekben, azonban egy alattomos kolerafertőzés idő előtt véget vetett életének.

Zenei stílusának eredetisége az orosz népi melódiakincsen alapuló, közvetlen hangú zeneművészet. Művészete leginkább abban különbözik orosz kortársaitól, hogy a nemzeti hangot alárendelte az egyéni, emberi, általános érvényű igazságok művészi ábrázolásának. A nyugati zenekultúrák közül a francia állt a legközelebb hozzá (Gounod, Bizet, Massenet), részben az olasz zene is (Verdi), ám a német zene újító törekvéseivel, Wagner reformjával nem értett egyet. Csajkovszkij balettjei – Hattyúk tava (1877), Csipkerózsika (1890), A diótörő (1892) – mesés hangvételű zenéjük szépségével nyűgözik le a közönséget, nem egyszer azzal, hogy ihletésüket tisztán az orosz népművészetből merítik. A klasszikus táncművészet legrangosabb alkotásai közé tartoznak.

A diótörő Pjotr Iljics Csajkovszkij utolsó balettje és egyben utolsó színpadi műve. A történet alapját E. T. A. Hoffmann Diótörő és Egérkirály című meséje képezi. A mű első koreográfiáját Marius Petipa tervezte. Nagy sikert aratott ősbemutatójára 1892. december 18-án került sor a szentpétervári Mariinszkij színházban. A Magyar Királyi Operaházban először 1927. december 21-én mutatták be Brada Ede koreográfiájával.

A diótörő ötlete Ivan Vszevolozsszkijtól, a Cári Színházak egykori főigazgatójától származott. E. T. A. Hoffmann Diótörő és Egérkirály című meséjéből Petipával olyan mesebalettet akart rendeztetni, amely minden addigit felülmúl, és szebbnél szebb jelmezeket kívánt felsorakoztatni, hiszen kitűnően értett a jelmeztervezéshez. A Hoffmann-mesének a népszerű francia írótól, id. Alexandre Dumas-tól származó változatát nyújtotta át Petipának. Már Dumas is, de még inkább Petipa, egészen megváltoztatta az eredeti mesét. Két képre osztotta a balettet. Az első képben megtartotta a karácsony esti jelenetet (Hópelyhek tánca keringő), de a másodikban eltűnt a mese fonala, helyét az önmaga alkotta pazar látványosság – Cukorország – foglalta el. Csajkovszkij csekély lelkesedéssel állt neki a mű megzenésítésének, ugyanis úgy érezte, a pazar díszletek és jelmezek, amelyeket a főigazgató elképzelt, veszélyeztetik a zene érzelmi tartalmának átélését. A mesetéma érdekessége volt az, ami miatt mégis elfogadta a felkérést. Csajkovszkij rövid idő alatt, 1892 elejére elkészült a zenével. A balettből egy kivonat, az ún. A diótörő-szvit már 1892. március 7-én megszólalt egy szentpétervári koncerten.

A szvit tételei:

A szvit nagy része a második felvonásban szereplő tételekből áll, a karaktertáncok legtöbbje abban a részben szerepel, amelyben a birodalom lakói mély hódolattal fogadják uralkodójukat, Diótörő herceget és Mária hercegnőt, és örömükben egy táncos ünnepséggel kedveskednek nekik a Hókristálypalotában.

Az előadást a szvitben nem szereplő Hópelyhek táncával zárjuk, amely az opera első felvonásának fináléja.

Közreműködők

Erdélyi Dániel

Erdélyi Dániel 1988-ban zenész családba született Pécsett. A magyarországi fiatal karmestergeneráció egyik legtehetségesebb tagja. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen 2007-2011 között orgonajátékot tanult, ezzel párhuzamosan felvételt nyert a karmester tanszakra is, ahol 2013-ban karmesteri diplomát szerzett. Korán megmutatkozó zenei elhivatottsága révén számos országos zongora- és orgonaverseny díjazottja, a későbbiekben pedig karmesterként és karvezetőként többszörös országos győztes, illetve nemzetközi különdíjas is. 2013-ban megnősült, 3 gyermek boldog, büszke édesapja.

2014 decemberében több mint 20 jelentkező karmester közül a Műegyetemi Zenekar zenei vezetőjévé, karmesterévé választották. 2014 óta a Magyar Állami Operaházban dolgozik karnagyként, karmesterként. A 2016-ban alakult Központi Református Kórus alapító karnagya. Okleveles kántorként is rendszeresen szolgál. 2023-ban a II. Kodály Zoltán Nemzetközi Zenei Verseny III. díjazottja lett a karmesterek versenyében, és több különdíjban is részesült. Többek között a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarával, a MÁV Szimfonikus Zenekarral és a Nemzeti Filharmonikusokkal készül fontos szimfonikus koncertekre.

Műegyetemi Szimfonikus Zenekar

A Műegyetemi Zenekar a világon az első olyan egyetemi szimfonikus zenekar, amely zenei fakultással nem rendelkező egyetemen alakult meg. Alapításának éve 1896. Zenekarunk a megalakulása óta folyamatosan működik, csupán az 1945-ös évben nem tartott hangversenyt. A zenekar tagjainak többsége régi vagy mostani műegyetemi hallgató, de mindig voltak és vannak közöttük más egyetemek hallgatói is. Sokan egyetemi tanulmányaik befejezése után is a zenekar tagjai maradnak, így végzett mérnökök, közöttük egyetemi oktatók is részt vesznek az együttes munkájában.

A Zenekar főleg klasszikus és romantikus műveket játszik, de a repertoárban számos barokk és XX. századi mű is található. A műsorválasztást segíti a zenekarban rendszeresen frissített álomlista. Fontos, hogy az adott műsor ne sematikus legyen, kínáljunk benne meglepetést a közönség számára, amit az várhatóan szívesen fogad. A Műegyetemi Zenekar alapítása óta többször adott hangversenyt külföldön, többek között Szarajevóban, Wrocławban, Bécsben, a hollandiai Enschedében, a franciaországi Compiègne-ben és Belfort-ban, az olaszországi Bolognában, Marosvásárhelyen, Baróton és a lengyelországi Gliwicében. A zenekar jelenleg 70 aktív tagból áll.

Támogatóink