A Műegyetemi Szimfonikus Zenekar hangversenye

Műsor:

--- Szünet ---

Vezényel: Erdélyi Dániel
Koncertmester: Orova-Pechan Laura

A koncertet követően kérjük, írja meg tapasztalatait a https://zenekar.bme.hu/visszajelzes címen keresztül. Az Ön véleménye fontos számunkra, hogy a jövőben még jobb előadásokat rendezhessünk.

Ha a jövőben szeretne első kézből értesülni a hangversenyeinkről, iratkozzon fel a hírlevelünkre vagy kövesse online felületeinket hangversenyeink felvételéért, illetve további hírekért, kulisszatitkokért!

Edvard Grieg: Peer Gynt I. szvit

Edvard Hagerup Grieg (1843–1907) norvég zeneszerző és zongoraművész, a romantika egyik legnagyobb egyénisége, zenéje világszerte a klasszikus repertoár része. Szerzeményeiben a norvég népzene felhasználásával hozzájárult a norvég zenei és nemzeti identitás kialakulásához.

Henrik Ibsen 1867-ben írta meg Peer Gynt című színpadi művét, majd 1874-ben levelében felkérte Grieget a dráma megzenésítésére. A norvég zeneszerző ezt nagy kihívásnak tekintette; nehezen szánta rá magát, de végül 1876-ra elkészült vele, s ebből utóbb két – egyenként négytételes – hangverseny-szvitet állított össze.

Peer Gynt egy kalandos életű norvég legény, népmesei hős, hol fantasztikus figura, hol karikatúra, hol allegória. A színdarab elején megszöktet egy menyasszonyt az esküvőről, emiatt menekülnie kell. Beleszeret egy állhatatos parasztlányba, Solvejgbe, s bár a lány visszariad tőle, mégis megszereti és hűségesen kitart mellette: amikor Peer egyik küzdelme során már majdnem elvész, Solvejg imádsága menti meg őt. Peer folyamatosan a világot járja, kalandozik. Anitra személyében egy egzotikus nő is színpadra kerül, egy arab törzsfőnök leánya, akit Peer meg akar szerezni magának, de ez a lány is elmenekül előle. A történet végén a szimbolikus nevű Gomböntő így összegez: Peer nem volt sem elég jó, sem elég gonosz, ezért nem juthat sem a mennybe, sem a pokolba. Nem tudott önmaga lenni, ezért olyan, mint a fületlen, tehát haszontalan gomb, s mivel az Úr nem pazarol, be kell olvasztani és újra kell önteni. A kétségbeesett Peert végül Solvejg hűséges szerelme menti meg: Peer Gynt ereje abban rejlik, hogy nők állnak mögötte: édesanyja (Åse) és Solvejg.

A hangversenyen játszott 1. szvit tételei:

  1. Reggeli hangulat – egy poétikus természeti kép;
  2. Åse halála – Peer Gynt megérkezik anyja halálos ágyához, és fantasztikus történetekkel segíti át a haldoklót a túlvilágra;
  3. Anitra tánca – keleti táncmuzsika, amelyet a beduin törzsfőnök leánya Peer szórakoztatására lejt;
  4. A hegyi király csarnoka – Peer, miután a feldühödött esküvői vendégek elől menekülve beverte fejét egy sziklába, felébred, s a hegyi manók közt találja magát. A tétel makacsul ismétlődő, egyre hangosabb dallama a manók egyre intenzívebb gúnyolódását ábrázolja.

Kodály Zoltán: Páva-variációk

A páva ősi motívum a népi kultúrában. Szépsége, mozgásának ritmusa, eleganciája harmóniát tükröz. A népköltészetben az örök szerelem jelképe, és szerelmi hírvivő madár, a rabénekekben a szabadságot és a mennyországot jelképezte.

Ady Endre 1907-ben, a Vér és arany című kötetében jelentette meg Felszállott a páva című versét, mely már maga is „változat magyar népdalra” – számára a madár a szabadság és a forradalom szimbóluma, a mű a szabadság és a magyar megújulás kérdését állítja középpontba. A költő születésének 60. évfordulója alkalmából, 1937-ben komponálta Kodály a kórusművet. Nem sokkal később nagyszabású zenekari mű írására kapott megrendelést Willem Mengelbergtől és az amszterdami Concertgebouw zenekartól, így nem meglepő, hogy Kodály a „Páva”-témát vitte tovább. A kész művet az együttes 1939 novemberében mutatta be.

A népdal eredeti dallama régi stílusú, tisztán ötfokú, kvintváltó, ereszkedő dallamú. Előadásmódja parlando rubato (elbeszélő, szabad ritmusban), de tudományos munkája során Kodály megállapította, hogy a Felszállott a páva dallamtípusa giusto (feszes, pontos) változatban is létezik; így a variációsorozat egyik alapvető jellemvonása, a rubato–giusto ellentét a népzenei anyagból adódott.

A variációsorozat elején a témát (a mélyvonósok bevezetője után) az oboa mutatja be eredeti formájában, majd 16 variáció és finálé következik. A kompozíció karaktervariációkból épül fel, mint egy színről-színre utazás: lírai, táncos, romantikus-szenvedélyes epizódok követik egymást, amibe könnyen beleláthatjuk a verbunkos táncot, a vágyakozó szerelmeseket, a siratóasszonyokat, a gyászindulót, pásztorfurulyást, a magyar tájat, a távoli Kínát. A zenekari mű alaphangja mélabús, epekedve lemondó: „Be szép is lenne, ha a páva felszállhatna!”

Az első hat variációban a népdal szerkezeti elve megmarad, és maga a dallam variálódik, a második hatban a változatok egyre erőteljesebben eltávolodnak az eredeti népdalformától, s az eredetihez közelebb álló alak csak a XII. és a XIV. variációban (pásztordal) tűnik újból elő. A téma végül a finálé középrészében bontakozik ki – egyes értelmezések szerint a népdaltéma visszatérése sugallja, hogy a „szegény rabok felszabadulása” végül valósággá válik.

Robert Schumann: IV. szimfónia

Robert Schumann

Robert Schumann (1810–1856) német zeneszerző, a romantikus zene egyik legkiemelkedőbb és legnépszerűbb alakja, és az egyik legnagyobb tiszteletnek örvendő zenekritikus volt. Zongoraművek, szimfóniák, dalok alkotója. A fiatal Schumann tanulmányozta Mozart, Rossini és mások operáit, Schubert darabjait; zenét írt és koncertekre járt. Zongorázni tanult Friedrich Wiecknél, akinek lányával, Clarával kialakuló románca – évekkel később, 1840-ben – házasságra vezetett. Clara a kor egyik legelismertebb zongoraművésze volt, ugyanakkor megértő, áldozatkész feleség, remek művésztárs, aki férje elismertetéséért is sokat tett. Nyolc gyermekük született. Schumann Paganini hatására elhatározta, hogy zongoravirtuóz lesz, ezért megsokszorozta a gyakorlást. Ez – és állítólag egy ujjnyújtó szerkezet – azonban tönkretette a kezét: jobb kezének középső ujja megbénult. Ezután már „csak” komponista lehetett. Depresszióba esett, ami ezután időről időre visszatért nála élete során. Schumann ezután már nemcsak zongoradarabokat írt, hanem dalokat, szimfonikus és kamarazenei műveket, oratóriumot és operát is. Mendelssohn és Chopin, Berlioz, a fiatal Brahms, Wagner és Liszt voltak rá hatással. Drezdában, majd Düsseldorfban telepedtek le.

Zeneszerzői híre egyre terjedt, elismerték munkásságát. Minden adott volt a boldog, gondtalan élethez. Hangulatváltozásai, búskomorsága, állandó fejfájásai miatt környezetváltozásról döntöttek: Szimfónia, nyitány, kamarazenei művek kerültek ki keze alól. Külföldi pihenőutak és sikeres hangversenykörutak színesítették napjait, Lipcsében Schumann-heteket rendeztek tiszteletére. Betegsége egyre súlyosabbá vált, hallucinációk gyötörték. 1854-ben a jeges Rajnába vetette magát, kimentették, és – saját kérésére – a Bonn melletti Endenichbe került ideggyógyintézetbe. Két év elteltével itt érte a halál.

IV. szimfónia

A IV. d-moll szimfónia (Op. 120) 1841-ben keletkezett, Schumann feleségét köszöntötte vele, születésnapján. 1841 decemberében Lipcsében be is mutatták, a zeneszerző azonban úgy döntött, hogy átdolgozza. Ezután több mint egy évtized telt el, míg a szimfónia végleges formájában elkészült és a szerző vezényletével Düsseldorfban felhangzott. Néhány hónappal később a rajnai zenei ünnepségen is előadták a művet.

A d-moll szimfónia alapkoncepciója az organikus egység. Erre vall a négy tétel tematikus összefüggése, valamint a zeneszerzőnek az az előírása, hogy a tételeket egyvégtében, megszakítás nélkül adják elő. A bevezető tétel lassú tempóban bontakozik ki egy rejtelmes hajnali derengés homályából. Ebben a bevezetésben már ott szól a szimfónia fő motívuma, amely félénk próbálkozásból fejlődik harsány és sodró erejű mottóvá. A nagyméretű tétel formai felépítésében jelentős szerepet kap a mind terjedelemben, mind tartalmában igen figyelemreméltó kóda, amely szilaj áradásával az első tétel befejezése, egyszersmind a második előkészítése. Ennek Románc a címe. A rövid darab során bensőséges és gazdagon tagolt dallamot hallunk az oboa és gordonka kettősén. Ez keretezi a szélesebben áradó középrészt és vezet át a harmadik tételhez, az eleven lüktetésű scherzóhoz. Témája a már ismert motívum változata. A finálé nyíltan visszatér az első tétel anyagához, diadalmas dúr hangnemben oldva fel annak feszültségét és küzdelmességét.

Közreműködők

Erdélyi Dániel

Erdélyi Dániel 1988-ban zenész családba született Pécsett. A magyarországi fiatal karmestergeneráció egyik legtehetségesebb tagja. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen 2007-2011 között orgonajátékot tanult, ezzel párhuzamosan felvételt nyert a karmester tanszakra is, ahol 2013-ban karmesteri diplomát szerzett. Korán megmutatkozó zenei elhivatottsága révén számos országos zongora- és orgonaverseny díjazottja, a későbbiekben pedig karmesterként és karvezetőként többszörös országos győztes, illetve nemzetközi különdíjas is. 2013-ban megnősült, 3 gyermek boldog, büszke édesapja.

2014 decemberében több mint 20 jelentkező karmester közül a Műegyetemi Zenekar zenei vezetőjévé, karmesterévé választották. 2014 óta a Magyar Állami Operaházban dolgozik karnagyként, karmesterként. A 2016-ban alakult Központi Református Kórus alapító karnagya. Okleveles kántorként is rendszeresen szolgál. 2023-ban a II. Kodály Zoltán Nemzetközi Zenei Verseny III. díjazottja lett a karmesterek versenyében, és több különdíjban is részesült. Többek között a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarával, a MÁV Szimfonikus Zenekarral és a Nemzeti Filharmonikusokkal készül fontos szimfonikus koncertekre.

Műegyetemi Szimfonikus Zenekar

A Műegyetemi Zenekar a világon az első olyan egyetemi szimfonikus zenekar, amely zenei fakultással nem rendelkező egyetemen alakult meg. Alapításának éve 1896. Zenekarunk a megalakulása óta folyamatosan működik, csupán az 1945-ös évben nem tartott hangversenyt. A zenekar tagjainak többsége régi vagy mostani műegyetemi hallgató, de mindig voltak és vannak közöttük más egyetemek hallgatói is. Sokan egyetemi tanulmányaik befejezése után is a zenekar tagjai maradnak, így végzett mérnökök, közöttük egyetemi oktatók is részt vesznek az együttes munkájában.

A Zenekar főleg klasszikus és romantikus műveket játszik, de a repertoárban számos barokk és XX. századi mű is található. A műsorválasztást segíti a zenekarban rendszeresen frissített álomlista. Fontos, hogy az adott műsor ne sematikus legyen, kínáljunk benne meglepetést a közönség számára, amit az várhatóan szívesen fogad. A Műegyetemi Zenekar alapítása óta többször adott hangversenyt külföldön, többek között Szarajevóban, Wrocławban, Bécsben, a hollandiai Enschedében, a franciaországi Compiègne-ben és Belfort-ban, az olaszországi Bolognában, Marosvásárhelyen, Baróton és a lengyelországi Gliwicében. A zenekar jelenleg 70 aktív tagból áll.

Támogatóink